regényem, novelláim és egyéb írásaim

PAPEVA

PAPEVA

Álomból valóság

2020. január 31. - Evarosy

A vágyaink bizsergetőek vagy égetőek, és egy belső erő hajt bennünket, hogy valóra váltsuk azokat. Mindez azért van, mert fontos, hogy történjen velünk valami, ami nekünk jó.A segítség mindenkinek megadatik aki kéri, legyen bármilyen a kiinduló helyzete. Az is igaz, hogy nem mindenki egyenlő…

Tovább

Feledékenység _ Malmö 1896

– Holnap elhozom a bizonyítékot Ügyész Úr – mondta Nilsson felügyelő, miközben összébb húzta magán a köpönyegét, és fejére tette keménykalapját, amelyet kezével előre-hátra mozgatott, amíg megtalálta a megfelelő helyet. Vékony, vöröses bajszát megdörgölte. Nem viszketett az. Idővel rájött, hogy…

Tovább

Multitasking

Arra gondolok, mostanában semmi említésre méltó eset nem akadt ebben a kávézóban. Csupa unalmas ember, némelyik egy felnyitott laptop előtt ülve hangosan beszél fülében a fülhallgatóval, itt csinálja a bizniszt, vagy mint az a tegnapi nő, onlájn kócsingol. Már megint, itt. Előttem gőzölög a…

Tovább

Vissza a jelenbe

Az autóval elhaladtak a Kisszínház előtt, ő a hátsó ülésen ült, és a gyerek egyetemi továbbtanulása volt a családi téma. Közben azon tűnődött, ha annak idején befejezte volna a főiskolát, és a fiókja mélyén lapulna a népművelő diploma, mihez kezdene vele. Nagytakarításkor, ha előkerülne, kinyitná,…

Tovább

Az idő koordinátái

Seget, Dalmácia 2019.augusztus 21. Sétálunk a tengerparti falucska több száz éves kőházai felé.Az út menti emelkedőkön végig macskák fekszenek lustán ahogy haladunk, arra gondolok, ők nem tartják számon az idő múlását. Ismerősöm kicsivel odébb nyaral, nem kérdezem, de mondja, feléjük nagy fajtájúak…

Tovább

Apám

Zuhanyozom, és ahogy a vízzel mosom a testrészeimet, csak a karom nem engedelmeskedik kellően, hogy alaposan lemossam a hátam. Van egy sáv, ami mindenképp kimarad, ha fentről a vállam felől, és akkor is, ha hátulról a lapockám felől próbálom elérni. Nem mintha eget verő baj lenne belőle, ha azt a…

Tovább
süti beállítások módosítása