Az autóval elhaladtak a Kisszínház előtt, ő a hátsó ülésen ült, és a gyerek egyetemi továbbtanulása volt a családi téma. Közben azon tűnődött, ha annak idején befejezte volna a főiskolát, és a fiókja mélyén lapulna a népművelő diploma, mihez kezdene vele. Nagytakarításkor, ha előkerülne, kinyitná, és megsimogatná, talán. Aligha.
Mert nem kellett. Dacból hagyta abba, mert a szakmában néhány év alatt többet tett, mint más rangidős, diplomás kolléga. A szakma mára amúgy is félig-meddig kihalt. Ma már nem művelni kell a népet, hanem szórakoztatni...
Az autó befordult egy másik utcába, ő a fejével bólogatott, és helyeselt magában. Végül is semmit sem bánt meg az életben amit tett, boldogult szépen.
– Ha az akkori fejemmel újra választhatnék, elvégeznék egy dramaturgia szakot. Ma egészen biztosan máshol lennék – mondta meggyőződéssel.
Férje ez első ülésen hátrafordult és megszólalt: – De most itt vagy, cseszd meg.
