A vágyaink bizsergetőek vagy égetőek, és egy belső erő hajt bennünket, hogy valóra váltsuk azokat. Mindez azért van, mert fontos, hogy történjen velünk valami, ami nekünk jó.
A segítség mindenkinek megadatik aki kéri, legyen bármilyen a kiinduló helyzete. Az is igaz, hogy nem mindenki egyenlő eséllyel indul. Mégis hiszem: az, hogy hol tartunk, milyen az út, amelyen haladunk, az nagyban saját döntéseink és tetteink vagy éppen passzivitásaink következményei és az, hogy saját magunkért, az életünkért, a sikereinkért mit teszünk meg.
Íme egy recept, ami segíthet vágyaink valóra váltásához. És ha a hozzávalóink megvannak, az univerzum támogat minket.
Fókuszáljunk az álmainkra és vágyainkra
Az a különbség az álmok és az álmodozás között, hogy az álmok valóra válthatók, az álmodozás pedig köddé. Az álmok az „akarom” hozzáállás, az álmodozás pedig a „majd az élet elrendezi” attitűd párosa.
Valamit valamiért
Lényeges, hogy tegyünk az álmainkért, mert az eredmények nem pottyannak készen az ölünkbe.
Mindig vannak nehézségeink és akadályaink az úton, de ezek összességében nem érnek fel azzal az érzéssel, hogy nem érdemes csinálni. Vagyis attól, hogy lesznek történések, amik a kedvünket szegik időlegesen, még továbbra is szerethetjük azt, amit csinálunk.
Társak akik belénk karolnak az úton
Ők azok, akiket magunk mellé kapunk: család, barátok, munkatársak, szerelmek, ismerősök és ismeretlenek, akik néha elég, ha csak mellettünk állnak, és még jobb, ha bátorítanak és erőt adnak. Ők azok, akik húznak magukkal, támogatnak vagy egyszerűen csak ránk mosolyognak, hogy szebbé tegyék a napunkat.
Kaphatunk pofonokat, ütéseket, sebeket másoktól, és fáj nekünk, de ha nem azonnal, akkor majd később, egyszer csak felismerjük, ez is értünk történt.
Belső hang és elmélyülés
Nagyon fontos, hogy ebben a rohanó világban időről időre elcsendesedjünk, hogy az univerzummal egy hullámhosszra kerüljünk, és hagyjuk, hogy megszólaljon egy belső hang. És figyeljük mit mond: csináld, vagy épp, hogy most ezt ne csináld.
Örömérzés
Nem számít, hogy anyagilag, erkölcsileg, az élet bármely területén mit értünk el másokhoz képest. Az számít, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, szeretjük-e azt, amit csinálunk.
Amiben tisztán örömünket leljük, amit szívvel-lélekkel végzünk, ahhoz általában megkapjuk a támogatást is, mint a következő történetben.

A hiányzó puzzle darabka

A nő hanyatt feküdt az ágyon, és kifújta magát. Élvezte a pillanatot, hogy végre nyugodtan álmodhat. Ha benne volt az égő vágy valami iránt, akkor nem ismert lehetetlent. Ha már égett a tűz, akkor táplálta azt az álmaival, a hitével, és a cselekedeteivel, amelyek előbbre vitték.
Az üzlethelyiség mellé – amit nemrég vásároltak a férjével, – már csak a lottó ötöst kellene megnyerni, és minden sínen lenne, gondolta tréfásan. Azonban tudta, hogy az ő útja más.
A szemét behunyta és azt tervezgette, hogy milyen legyen a padló, a falak, a katalógusokat és mintadarabokat tartó polcok elrendezése. És legyenek még székek, vízkék huzattal, mert azok mennének legjobban a pasztell falakhoz. Régóta vágyott arra, hogy az ügyfeleiket végre a lehető legszínvonalasabb környezetben fogadhassák.
Ahogy képzeletében belépett az ajtón, maga előtt látta a fogadó részt, és érezte a frissen festett falak szagát, a kezét végighúzta a vendég kanapé puha bársony huzatán. Elégedettség töltötte el.
A telefonja hirtelen megcsörrent mellette.
– Most haladtam el a körúton az épület előtt – hallotta férjének izgatott hangját.
– Éppen tervezgetem az üzlet belsejét. Jól alakulnak a fejemben a dolgok. Mit láttál? – kérdezte.
– Képzeld, az üzlet fölött lévő emeleti lakás ablakába kikerült a tábla, hogy eladó.
– Mit akarsz ezzel mondani? – húzta össze szemöldökét a nő, és feltámaszkodott.
– Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha még azt is meg tudnánk venni, átköltöztetnénk oda az irodát – mondta a férfi. – Milyen jó volna a kettő egy helyen, ugye?
– Zseniális ötlet! Meg kell vennünk azt a helyiséget – válaszolta a nő lelkesen. Egész testét áthatotta egy bizsergés, és egy gondolat, ami azt súgta, tovább kell menni ezen az úton.
– Az a baj, hogy már kiköltekeztünk. Honnan szerzünk rá pénzt? – kérdezte a férfi lemondóan.
– Én úgy érzem, ha a miénk kell legyen, akkor ez a miénk lesz – mondta a nő és arra gondolt, nem lehet véletlen, hogy a férfi meglátta a táblát, ami csak pár napja kerülhetett ki.
Az irodában az asztalát beborították a papírok, táblázatok, ő föléjük hajolva jegyzetelt. Összeadta a várható bevételeket, kiadásokat, és a számok azt mutatták, hiányzik a vételár harmada. Mindketten vágyták, akarták, olyan tökéletesen passzolt össze a két helyiség, mint a puzzle egymásba illeszkedő darabjai. Csak az az összeg hiányzott.
Éjszakánként, amikor elcsendesedett körülöttük minden, lehunyták a szemüket, mélyen beszívták a levegőt, és kérték az univerzum segítségét. Hol egyszerű szavakkal, hol imádsággal, hol kivetítették maguk elé a képet, amit látni akartak. Ez így telt napról napra, éjszakáról éjszakára.
Egy nap a nő ismét az íróasztalánál ült. A táblázaton dolgozott, amelyben azt vezette, hogy az egyik projekten mennyi a cég várható nyeresége. Ellenőrizte a tételeket, osztott, szorzott, összeadott és kivont.
Aztán összeráncolta a homlokát, amikor a korábban kalkulált számot összevetette a mostanival. Valami nem stimmelt. Újra számolt. És még egyszer utoljára, hogy biztos legyen. Aztán a telefonjához kapott, tárcsázott. A telefon kicsörgött, és türelmetlenül várta, hogy a férfi jelentkezzen.
– Mi történt? – hallotta a hangját.
– Elszámoltam a nyereséget a nagy projektnél.
– Úristen – sóhajtott a telefonba a férfi.
– Kétszer annyi. Pontosan három millió, amennyi még hiányzik – mondta, és visított örömében.

/Az írás a RYL magazine (Szerbia) májusi számában jelent meg./