2016 vége. Ott kezdődött, hogy elmentem az íróiskolába, mert ugye, ha nem tanuljuk meg a betűket, olvasni sem tudunk.
Jó reggelt – szólított meg az első nap kezdetén a búgón recés hangú figura olyan hangsúllyal, mintha azt akarta volna értésemre adni, csak hogy végre leesett. Mármint nekem, hogy ott kell lennem, vagyis, jó helyen vagyok.
A kérdések, amelyekre még otthon kellett felkészülni elbizonytalanítottak, hogy van-e helyem azok között, akik gyerekkoruk óta írnak, nálam jóval fiatalabbak, ráadásul jól író tolluk van. Nekem meg olyan még nem is volt a kezemben.
Éppen merre tart az Ön írói munkássága?
Ó, hogy az enyém?? Írt már néhány novellát? … Szeretem őket, de írni még egyet sem... Családregényt tervez? Azok nekem unalmasak, biztos, hogy az lesz az utolsó, amibe belekezdek. Fiókjában pihen több ismeretterjesztő könyv? Egy, és még nem könyv, csak a címe van meg, abból rögtön kettő: Ügyfélből jó ügyfél - Útmutató lakberendezőknek. Jó lesz, ugye? Még egyetlen betűt sem vetett papírra? Egyet sem, de írni akarok.
Ó, hogy az enyém?? Írt már néhány novellát? … Szeretem őket, de írni még egyet sem... Családregényt tervez? Azok nekem unalmasak, biztos, hogy az lesz az utolsó, amibe belekezdek. Fiókjában pihen több ismeretterjesztő könyv? Egy, és még nem könyv, csak a címe van meg, abból rögtön kettő: Ügyfélből jó ügyfél - Útmutató lakberendezőknek. Jó lesz, ugye? Még egyetlen betűt sem vetett papírra? Egyet sem, de írni akarok.
Három napig tátott szájjal hallgattam a búgó recés hangot, ahogy olyan izgalmas dolgokról beszélt, mint a regény szerkezete, a dramaturgiai vagy érzelmi ív, meg a plotok. Mit csinál az író, a kutató, a szerkesztő. Mind egyszerre akartam lenni.
Oké, mondtam magamnak az első nap végén, hazamegyek és gyorsan megírom azt a könyvet, a kezdő lakberendezőknek nagy szükségük van rá. Évi ötezer eladott példány garantált. Húsz évet kutattam, minden itt van fejben, már csak meg kell írni. Menni fog.
A harmadik nap végére már azon kattogott a fejem, milyen izgalmas lehet egy novellát, hát még egy regényt írni, ami valamiről szól, megérinti az embereket, azonosulni tudnak vele, érzéseket közvetít. Aztán hazafelé a vonaton elővettem az apró jegyzetfüzetemet. Egyetlen betű sem volt beleírva. Még jó, hogy volt nálam, nem is tudom, hogy került oda, talán gondoltam, szükség lehet rá. Írtam, áthúztam, föléírtam, ízlelgettem a mondatformálást. Néha megakadtam, olyankor a fejemet oldalra fordítva mozdulatlanul néztem ki a sötétségbe a vonatablakon, és csak az agyam dolgozott. Aztán amikor meglett a gondolat, fürgén táncolt a toll hegye a papíron, mint a rendes íróknak régen. Igen, meg az a kezdőmondat, hogy berántsa az olvasót az elején. Mire hazaértem, a fejemben kész volt a történet, a Szimbiózis, ami egy idős házaspárral való találkozásomról szólt az íróiskolai részvételem alatt a szállodában, ahol estére elvonultam. Ma is emlékszem a két fehér hajú arcára.
No és a szakkönyv? Profi lesz. Még akkor, a tél közepén elkészült az első harmada. Ahányszor beleolvasok, jónak találom. De most ott lapul egy eldugott fájlban vagy ahogy mondjuk, a fiók mélyén. Várjon egy kicsit, mert attól sokkal izgalmasabb készül.
Aztán még néhány íróiskola, írás és gyakorlás, majd néhány novella után egy olyan jött, ami minden másnál előbb meg akart születni.
Új műfajt kezdtem.
Családregényt, amit még akkor, két éve azt mondtam, biztos nem... Ez a történet másik fele, amit majd elmesélek nektek.
Új műfajt kezdtem.
Családregényt, amit még akkor, két éve azt mondtam, biztos nem... Ez a történet másik fele, amit majd elmesélek nektek.
