A nő hanyatt feküdt az ágyon, és kifújta magát. Élvezte a pillanatot, hogy végre nyugodtan álmodhat. Ha benne volt az égő vágy valami iránt, akkor nem ismert lehetetlent. Ha már égett a tűz, akkor táplálta azt az álmaival, a hitével, és a cselekedeteivel, amelyek előbbre vitték.

Az üzlethelyiség mellé – amit nemrég vásároltak a férjével, – már csak a lottó ötöst kellene megnyerni, és minden sínen lenne, gondolta tréfásan. Azonban tudta, hogy az ő útja más.

A szemét behunyta és azt tervezgette, hogy milyen legyen a padló, a falak, a katalógusokat és mintadarabokat tartó polcok elrendezése. És legyenek még székek, vízkék huzattal, mert azok mennének legjobban a pasztell falakhoz. Régóta vágyott arra, hogy az ügyfeleiket végre a lehető legszínvonalasabb környezetben fogadhassák.

Ahogy képzeletében belépett az ajtón, maga előtt látta a fogadó részt, és érezte a frissen festett falak szagát, a kezét végighúzta a vendég kanapé puha bársony huzatán. Elégedettség töltötte el.

A telefonja hirtelen megcsörrent mellette.

–Most haladtam el a körúton az épület előtt – hallotta férjének izgatott hangját.

–Éppen tervezgetem az üzlet belsejét. Jól alakulnak a fejemben a dolgok. Mit láttál? – kérdezte.

–Képzeld, az üzlet fölött lévő emeleti lakás ablakába kikerült a tábla, hogy eladó.

–Mit akarsz ezzel mondani? – húzta össze szemöldökét a nő, és feltámaszkodott.

–Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha még azt is meg tudnánk venni, átköltöztetnénk oda az irodát – mondta a férfi. – Milyen jó volna a kettő egy helyen, ugye?

–Zseniális ötlet! Meg kell vennünk azt a helyiséget – válaszolta a nő lelkesen. Egész testét áthatotta egy bizsergés, és egy gondolat, ami azt súgta, tovább kell menni ezen az úton.

–Az a baj, hogy már kiköltekeztünk. Honnan szerzünk rá pénzt? – kérdezte a férfi lemondóan.

–Én úgy érzem, ha a miénk kell legyen, akkor ez a miénk lesz – mondta a nő és arra gondolt, nem lehet véletlen, hogy a férfi meglátta a táblát, ami csak pár napja kerülhetett ki.

Az irodában az asztalát beborították a papírok, táblázatok, ő föléjük hajolva jegyzetelt. Összeadta a várható bevételeket, kiadásokat, és a számok azt mutatták, hiányzik a vételár harmada. Mindketten vágyták, akarták, olyan tökéletesen passzolt össze a két helyiség, mint a puzzle egymásba illeszkedő darabjai. Csak az az összeg hiányzott.

Éjszakánként, amikor elcsendesedett körülöttük minden, lehunyták a szemüket, mélyen beszívták a levegőt, és kérték az univerzum segítségét. Hol egyszerű szavakkal, hol imádsággal, hol kivetítették maguk elé a képet, amit látni akartak. Ez így telt napról napra, éjszakáról éjszakára.

Egy nap a nő ismét az íróasztalánál ült. A táblázaton dolgozott, amelyben azt vezette, hogy az egyik projekten mennyi a cég várható nyeresége. Ellenőrizte a tételeket, osztott, szorzott, összeadott és kivont.

Aztán összeráncolta a homlokát, amikor a korábban kalkulált számot összevetette a mostanival. Valami nem stimmelt. Újra számolt. És még egyszer utoljára, hogy biztos legyen. Aztán a telefonjához kapott, tárcsázott. A telefon kicsörgött, és türelmetlenül várta, hogy a férfi jelentkezzen.

–Mi történt? – hallotta a hangját.

–Elszámoltam a nyereséget a nagy projektnél.

– Úristen – sóhajtott a telefonba a férfi.

– Kétszer annyi. Pontosan három millió, amennyi még hiányzik – mondta, és visított örömében.